2016/17. évad
TECHNIKAI SUPPORT (Flexinform Ügyfélszolgálati Portál):  Hibajelentés Kérdés/Észrevétel Kérés Egyéb bejelentés Ügyfélszolgálati portál használati útmutató

Aktualitások, hírek

2024-02-22
Tisztelt Felhasználók!

Az IdomSoft Zrt. közleménye alapján tájékoztatjuk Önöket, hogy a Biztonságos Kézbesítési Szolgáltatás (BKSZ) háttérrendszerein 2024.02.24-én 09:00 órától 2024.02.25-én 00:00 óráig karbantartást végeznek éles környezetben. Ezen időszak alatt a Biztonságos Kézbesítési Szolgáltatás, a kapcsolódó tárhely szolgáltatások, a cégkapu regisztráció és az ÁNYK befogadás (ÁNYKGW) szolgáltatás, ePapír, iForm, valamint az E-Önkormányzati portáli űrlap-beküldés nem lesznek elérhetők.

Ez azt jelenti, hogy a beküldési folyamat akadozhat.A fentiek fényében az érintett időszakban határidős teendőiket előző napra időzítsék vagy a nap folyamán próbálják többször.

Megértésüket köszönjük!

Üdvözlettel:

TAO Support
2023-12-14
Tisztelt Sportszervezetek!

Tájékoztatásul közöljük a NISZ ZRt. levelét, melyben felhívják a figyelmet, hogy karbantartás miatt bizonyos szolgáltatások nem lesznek elérhetők, így a TAO rendszer használatában is fennakadások fordulhatnak elő. Amely sportszervezeteknek erre az időszakra esik hiánypótlási határideje, kérjük ennek tekintetében készüljenek elő és lehetőség szerint küldjék be a karbantartás előtt a kérelmüket.

"A NISZ Zrt. 2023.12.15. 19:00-tól 2023.12.16. 19:00-ig ÉLES környezetben karbantartást végez az egyes szolgáltatásokat kiszolgáló adatbázisban.
A karbantartás ideje alatt ÉLES környezetben teljes szolgáltatáskiesés várható, melyben érintettek az alábbi szolgáltatások, illetve valamennyi éles környezetben hozzájuk csatlakozott szakrendszer:
  • Azonosításra Visszavezetett Dokumentumhitelesítés (AVDH)
  • Biztonságos Kézbesítési Szolgáltatás (BKSZ, hivatali és cégkapu tárhelyek)
  • Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ)
  • Személyre szabott Ügyintézési Felület (SZÜF, magyarorszag.hu)"

    Szíves türelmüket és megértésüket kérjük!

    TAO Support
  • 2023-11-24
    Tisztelt Felhasználók!

    A NISZ Zrt. tájékoztatása alapján 2023. 11. 25. 09:00 - 17:00 között karbantartást végeznek a háttérrendszereiken, így bizonyos szolgáltatásaik átmenetileg nem lesznek elérhetők. Ez hatással lehet a kérelmek beküldésére, így kérelem beküldésekor jelentkezők hibák esetén próbálkozzanak később.

    Megértésüket köszönjük!

    "Tájékoztatjuk, hogy a Biztonságos Kézbesítési Szolgáltatás (BKSZ) háttérrendszerein 2023.11.25-én 09:00 órától 17:00 óráig karbantartást végzünk éles környezetben. Ezen időszak alatt a Biztonságos Kézbesítési Szolgáltatás, a kapcsolódó tárhely szolgáltatások, a cégkapu regisztráció és az ÁNYK befogadás (ÁNYKGW) szolgáltatás nem lesznek elérhetők."
    2023-05-18
    Tisztelt Felhasználók!

    2023. 05. 19 - 2023. 05. 21. között a Flexinform Ügyfélszolgálati Portálja migrálásra kerül a JIRA Cloud szolgáltatásába, ugyanis a jelenlegi JIRA server támogatottsága megszűnik.

    2023. 05. 21-től a support.flexinform.hu oldalon keresztül nem lehet bejelentéseket tenni, a portál új címe a következő lesz: https://flexinform.atlassian.net/ Sürgős, halaszthatatlan esetben kizárólag 2023. 05. 19-én a 36 20 993 52 53 telefonszámon van lehetőségük segítséget kérni, 2023. 05. 23-tól továbbra is csak írásban van lehetőségük bejelentéseket tenni az új felületen keresztül, melyet ugyanazokon a linkeken keresztül fognak tudni elérni, mint az eddigiekben, az adott szakrendszer fejlécében található linkekre kattintva.

    Türelmüket és megértésüket kérjük! Üdvözlettel, Flexinform Kft.
    2023-04-21
    ÖSSZEFOGLALÓ A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSI KÖTEZELETTSÉGRŐL, TIG KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK VÁLTOZÁSA

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy összefoglalónkat a 2023. január 1. napjától érvényes közbeszerzési eljárási kötelezettségekről az alábbi linken elérhető hírben találják:
    ÖSSZEFOGLALÓ A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSI KÖTEZELETTSÉGRŐL

    Felhívjuk a figyelmüket, hogy a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban Kbt.) 3. § 39. pontjának 2023. január 1-i módosítását követően az adózó a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvényben meghatározott célra nyújtott támogatása, valamint törvényben meghatározott kedvezményezett célra történő felajánlása már nem minősül általános kivételnek a támogatások alól, így minden esetben egyedileg szükséges vizsgálni a közbeszerzési kötelezettséget.
    Mindezek alapján kérjük, hogy a támogató adózok nyilatkozzanak a jogszabály szerinti besorolás és saját státusz figyelembevételével.

    A fentiekkel összefüggésben az igazolások és támogatási igazolások kiállításához kapcsolódó megállapodás minták, együttes kérelem is kiegészítésre kerültek, melyeket elérhetnek a www.mksz.hu / TAO Dokumentumok / Nyomtatványok kategóriánál.

    Kérjük, hogy az újonnan benyújtandó igazolási és támogatási igazolási kérelmek (a továbbiakban: TIG kérelmek) előkészítésekor már ezeket a mintákat használják. Amennyiben folyamatban van már a megállapodások megkötése, akkor a használt minták kiegészítése javasolt a vonatkozó bekezdéssel. Már aláírt, de még be nem küldött kérelmek esetén külön nyilatkozat beszerzése szükséges a támogató adózótól annak vonatkozásában, hogy a közbeszerzésekről szóló Kbt. 5. § (1) bekezdése szerinti jogalanynak minősül-e, mely nyilatkozatot a TIG kérelmek mellékletei közé (Egyéb dokumentumok) tudnak felölteni.

    Mindezekre tekintettel a későbbiekben az Elektronikus Kérelmi Rendszer TIG kérelmek felülete is kiegészítésre, módosításra kerül.

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!

    Együttműködő segítségüket köszönjük!

    Üdvözlettel,
    Tao Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2023-01-02
    IGAZOLÁSI- ÉS TÁMOGATÁSI IGAZOLÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSA A 2023. ADÓÉVBEN

    Tájékoztatjuk a Tisztelt Sportszervezeteket, hogy 2023. január 2. napjától (hétfő), a Magyar Kézilabda Szövetség (a továbbiakban: MKSZ) a „Kormány 558/2022. (XII. 22.) Korm. rendelete a látvány-csapatsportok támogatására nyújtható támogatási keretösszeg megállapításáról szóló 39/2019. (III. 7.) Korm. rendelet módosításáról” jogszabály alapján, lehetővé teszi az igazolási és a támogatási igazolási kérelmek benyújtását a működési típusú és a beruházási típusú támogatások tekintetében is.

    Felhívjuk a figyelmet, hogy az igazolási és a támogatási igazolási kérelmek benyújtása a 2022. július 13. napján közzétett "Szabályok a folyamatban lévő sportfejlesztési programok meghosszabbítására vonatkozóan" elnevezésű dokumentumban foglaltakra tekintettel lehetséges.
    Az igazolási vagy a támogatási igazolás nem állítható ki azon Sportszervezetek esetében, melyek a korábbi támogatási időszakra vonatkozó lezárt Tao elszámolásával összefüggésben az ellenőrző szervezet által meghatározott visszafizetési kötelezettségnek nem tettek eleget, vagy az MKSZ-szel szemben fennálló lejárt határidejű tartozásuk van.

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!

    Üdvözlettel,
    Tao Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2022-12-16
    Tisztelt Felhasználóink!

    Az Opten Kft. a mai nap folyamán 16:00-tól kezdődően a tájékoztatásuk alapján néhány órán keresztül rendszerkarbantartást végez, ami érinti a Flexinform Kft. rendszereiben használt OPTEN interface működését is, amivel cégek adatai kerülnek automatikusan kitöltésre, betöltésre. Így az a funkció nem fog működni. Amennyiben december 16-át követően problémát tapasztalnak, hívják az OPTEN Kft-t a 36 1 222 3130-as központi számon.

    Megértésüket köszönjük!

    Üdvözlettel,
    Flexinform Kft.
    2022-11-18
    Tisztelt Felhasználók!

    Amennyiben azt tapasztalják, hogy a korábban használta jelszavukkal nem tudnak belépni a 15/16, 16/17, 17/18, 18/19-es évadokba, akkor a regisztrációkor megadott felhasználónévvel és e-mail címmel az "Elfelejtett jelszó" gombra kattintva generáljanak új jelszót Az új jelszóval történő belépés után a jobb felső sarokban található felhasználónévre kattintva van lehetőségük saját jelszó beállítására. Ezt mindegyik (15/16, 16/17, 17/18, 18/19) évadban külön-külön meg kell tenniük.

    A jelszótitkosítási és tárolási algoritmus cserére került ezekben az évadokban is a 18/19-as évadtól alkalmazottra és azon userek számára, akik a 18/19-es évadba nem léptek be annak indítása óta, azoknak nem került az új algoritmus alapján generálásra a jelszavuk.

    Az esetleges kellemetlenségekért elnézésüket kérjük!

    Üdvözlettel,
    Flexinform Kft.
    2022-11-10
    ARCHÍV BACK OFFICE HOZZÁFÉRÉS

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség archív oldalát és archív back office háttérrendszerét (archiv.mksz.hu) külső informatikai támadás érte, ezért ezt az oldalt az MKSZ elérhetetlenné tette.

    Akinek munkája miatt szükséges a hozzáférés a régi back office rendszerhez, azt kérjük, hogy a taoiroda@mksz.hu e-mail címen jelezze számunkra az alábbi adatok megadásával:
  • sportszervezet neve
  • név
  • beosztás
  • e-mail cím
  • telefonszám
  • indoklás

    Üdvözlettel,
    TAO Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
  • 2022-10-14
    KÉTIRÁNYÚ KOMMUNIKÁCIÓ A TAO EKR RENDSZERBEN

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy új kommunikációs funkció került bevezetésre az Elektronikus Kérelmi Rendszerben (a továbbiakban: EKR).
    Ennek a modulnak a használatával a sportszervezetek és a Magyar Kézilabda Szövetség az EKR-en keresztül cégkapu - hivatali kapu relációban tudnak egymással biztonságos kézbesítési szolgáltatás igénybevételével kommunikálni.

    Az új funkció célja nem az eddig megszokott, mindennapos kommunikációs módok (e-mail, telefon, posta) felváltása, helyettesítése hanem amellett, bizonyos eljárások során alkalmazható.

    A modul használatát az alábbi linken elérhető hír kapcsolódó dokumentumainál letölthető tájékoztatóból ismerhetik meg:
    Kétirányú kommunikáció a Tao EKR rendszerben

    Üdvözlettel,
    TAO Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség

    2022-09-27
    Tisztelt Felhasználó!

    Értesítjük, hogy a NISZ Zrt. egyes szolgáltatásain 2022.10.01. 20:00-tól 2022.10.02. 06:00-ig karbantartást végez. Ezen időszak alatt az alábbi szolgáltatások nem lesznek elérhetők:
    • SZÜF Portál - Levelezés (tarhely.gov.hu)
    • ÁNYK Gateway:
      • ÁNYK nyomtatványok beküldése,
      • SZÜF (magyarorszag.hu) iForm beküldés,
      • ePapír beküldés,
      • eHR beküldés,
      • EFO és EFO PRO mobilalkalmazásokból való beküldés.
    • NISZ BKSZ (hivatali, cégkapu és KÜNY tárhelyről való küldés)
    • Cégkapu regisztráció (cegkapu.gov.hu)
    • Régi ügyfélkapu azonosítás (gate.gov.hu)
    • Régi ügyfélkapu azonosítást használó AVDH szolgáltatás
    Összegezve tehát a felhasználóknak bár lesz lehetőségük azonosítani magukat a Központi Azonosítási Ügynök segítségével, de semmilyen űrlapbeküldéssel vagy dokumentumfogadással járó elektronikus ügyintézési folyamatot nem fognak tudni lefolytatni.

    Szíves megértésüket és türelmüket köszönjük!

    2022-09-01
    SZÁMLASZÁM VÁLTOZÁSOK

    Tájékoztatjuk a tisztelt sportszervezeteket, hogy a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának látvány-csapatsport támogatás keretében fennálló maradvány összegek visszautalására megjelölt bankszámlaszáma a következőre változott:
    10023002-01009356-05050031

    Kérjük, hogy a jövőben esedékes visszafizetéseket már a fenti bankszámlaszámra szíveskedjenek teljesíteni!
    A Magyar Kézilabda Szövetséget megillető igazgatási díjak esetében a számlaszámok nem változtak.

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!

    Üdvözlettel,
    Tao Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2022-08-04
    SEGÉDLET A HOSSZABBÍTÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁHOZ

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a folyamatban lévő sportfejlesztési programok meghosszabbításával összefüggésben benyújtott kérelmek Elektronikus Kérelmi Rendszerben történő kitöltése során, a mellékelt linken elérhető hírben található dokumentumban foglaltak alapján járjanak el.:
    Segédlet a hosszabbítási kérelmek benyújtásához

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!

    Üdvözlettel,
    Tao Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2022-08-01
    KORMÁNYRENDELET MÓDOSÍTÁS

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 275/2022. (VII. 29.) Korm. rendelete alapján a fel nem használt támogatás rendelkezésre állása a Sberbank Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság “végelszámolás alatt” folyamatban lévő végelszámolási vagy felszámolási eljárásában a támogatott szervezet által bejelentett és elismert hitelezői igényről a végelszámoló, felszámoló által kiállított irattal is igazolható, tehát a sportfejlesztési program meghosszabbításának kérelmezésekor bankszámlakivonat helyett is benyújtható.

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2022-07-29
    SZÁMLASZÁM VÁLTOZÁSOK

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy hivatkozással a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló 107/2011. (VI. 30.) Kormány rendelet 7. § 2(b); 14. § 2, 7; és a 15. § 1 bekezdésében foglaltakra, a sportpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium elkülönített fizetési számlájára kell teljesíteni a látvány-csapatsport támogatás keretében fennálló visszafizetési kötelezettséget.
    A Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárság maradvány visszafizetésére szolgáló bankszámlaszáma a következő számlaszámra változott:
    10023002-01009356-05050031

    A Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárság igazgatási számlaszáma a következő számlaszámra változott:
    10023002-01780499-00000000

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!

    Üdvözlettel,
    Tao Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2022-07-27
    FOLYAMATBAN LÉVŐ SPORTFEJLESZTÉSI PROGRAMOK ELSZÁMOLÁSA ÉS MEGHOSSZABBÍTÁSA

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a folyamatban lévő sportfejlesztési programok (a továbbiakban: SFP) elszámolásának benyújtására legkésőbb 2022. július 30. (szombat) napjáig van lehetőség. Az elszámolások benyújtására rendelkezésre álló határidő egyszeri 15 nappal meghosszabbítható.

    A SFP-k hosszabbítására vonatkozó kérelmeket legkésőbb az elszámolások benyújtásával egyidejűleg van lehetőség beküldeni a következő sorrendben:


    1. az SFP elszámolás véglegesítése;
    2. az SFP hosszabbítási kérelem beküldése;
    3. az SFP elszámolás beküldése.
    A hosszabbítási kérelmek benyújtása során kérjük legyenek tekintettel a korábbaikban közzétett hosszabbítási szabályokra:
    Szabályok a folyamatban lévő sportfejlesztési programok meghosszabbítására vonatkozóan

    Tájékoztatjuk továbbá a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a 2020/2021-es támogatási időszak Elektronikus Kérelmi Rendszerének hosszabbítási kérelmek benyújtására vonatkozó funkcióinak informatikai fejlesztései miatt, a kérelmek benyújtása bizonyos esetekben korlátozott lehet, ezért javasoljuk, hogy éljenek az elszámolási határidő meghosszabbításának lehetőségével, hogy a hosszabbítási kérelmek benyújtása is akadálymentesen megtörténhessen a későbbiekben.

    Együttműködő segítségüket köszönjük!

    Üdvözlettel,
    TAO Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2022-07-13
    SZABÁLYOK A FOLYAMATBAN LÉVŐ SPORTFEJLESZTÉSI PROGRAMOK MEGHOSSZABBÍTÁSÁRA VONATKOZÓAN

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a folyamatban lévő sportfejlesztési programok meghosszabbításával összefüggésben az alábbi linken elérhető hír kapcsolódó dokumentumaiban elérhető tájékoztatóban foglaltak az irányadók:

    Szabályok a folyamatban lévő sportfejlesztési programok meghosszabbítására vonatkozóan

    Tájékoztatjuk továbbá a tisztelt Sportszervezeteket, hogy az Elektronikus Kérelmi Rendszer hosszabbítási kérelmek benyújtására vonatkozó funkciók informatikai fejlesztései miatt, a kérelmek benyújtása bizonyos esetekben korlátozott lehet.
    A hosszabbítási kérelmek benyújtására az elszámolások beadásával egyidőben (annak véglegesítését követően), legkésőbb 2022. július 30. napjáig van lehetőség. Az elszámolások benyújtására rendelkezésre álló határidő egyszeri 15 nappal meghosszabbítható.

    Együttműködő segítségüket köszönjük!

    Üdvözlettel,
    TAO Igazgatóság
    2022-07-07
    TÁJÉKOZTATÁS A HOSSZABBÍTÁSI KÉRELMEKHEZ KAPCSOLÓDÓ FEJLESZTÉSEKRŐL

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy az Elektronikus Kérelmi Rendszer hosszabbítási kérelmek benyújtására vonatkozó funkcióinak informatikai fejlesztései miatt, a kérelmek benyújtása bizonyos esetekben korlátozott lehet.

    A hosszabbítási kérelmek benyújtására az elszámolások beadásával egyidőben (annak véglegesítését követően), legkésőbb 2022. július 30. napjáig van lehetőség. Az elszámolások benyújtására rendelkezésre álló határidő egyszeri 15 nappal meghosszabbítható.

    Együttműködő segítségüket köszönjük!

    Üdvözlettel,
    Tao Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2022-05-25
    BERUHÁZÁSI TÍPUSÚ IGAZOLÁSI- ÉS TÁMOGATÁSI IGAZOLÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK TILTÁSA

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a mai nappal (2022. május 25.) a Magyar Kézilabda Szövetség a látvány-csapatsportok támogatására nyújtható támogatási keretösszeg megállapításáról szóló 39/2019. (III. 7.) Korm. rendeletben meghatározott sportági keretre tekintettel a beruházási típusú költségekre irányuló igazolási és a támogatási igazolási kérelmek benyújtásának lehetőségét minden támogatási időszak vonatkozásában letiltja.


    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2022-05-04

    Tisztelt Sportszervezetek!
     

    2022. 05. 06. 20:00-kor a NISZ Zrt. tanúsítványcserét végez el a Központi Azonosítási Ügynök szolgáltatás esetében. A tanúsítványcserét kollégáink a lehetőségekhez képest a minél hamarabb el fogják végezni, amíg a csere nem történik meg, az ügyfélkapus azonosítás nem lesz sikeres. Amennyiben a NISZ Zrt. oldalán minden megfelelően alakul, terveink szerint 2022. 05. 06. 21:00-kor mindegy évadba lehetséges lesz a belépés.

    Szíves türelmüket és megértésüket kérjük!

    Üdvözlettel,

    Flexinform Support

    2021-08-10
    TÁJÉKOZTATÁS AZ ELSZÁMOLÁSOK BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJÉHEZ KAPCSOLÓDÓAN

    Felhívjuk a sportszervezetek képviselőinek a figyelmét, hogy meghosszabbított elszámolási határidő esetén az elszámolások és a hosszabbítási kérelmek beadási határideje 2021. augusztus 14. (szombat) 23:59.

    Az elszámolással kapcsolatos kérdésekkel összefüggésben az MKSZ TAO ellenőrzési osztályán dolgozó kollégák munkaidőben állnak szíves rendelkezésükre, az alábbi telefonszámokon:

  • Sveda Marcell: 06 1 435 4241
  • Őrhegyi István Ádám: 06 30 469 4978
  • Nagy Zsuzsanna: 06 1 435 4244
  • Lukács Márton. 06 20 771 1482
  • Virág András: 06 1 435 4245
  • Borus Attila: 06 30 1 435 4243
  • Németh Kristóf: 06 1 435 4262
  • Bíró Eszter Fruzsina: 06 1 435 4242
  • Varga Brigitta: 06 30 571 7946

    Mindezek alapján tájékoztatjuk Önöket, hogy az ügyintézők 2021. augusztus 13-án, pénteken 08:00 és 14:00 között érhetőek el.
    Az ezt követően beérkezett hívásokkal és elektronikus megkeresésekkel kapcsolatban történő ügyintézés az elszámolási határidő végéig nem garantált.

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásul vételét!

    Üdvözlettel,
    Tao Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
  • 2021-06-03
    JOGSZABÁLY VÁLTOZÁS

    Felhívjuk a Sportszervezetek figyelmét, hogy a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló 107/2011. (VI. 30.) Kormányrendelet, a 253/2021. (V. 17.) Kormányrendelettel módosításra került.

    A fenti előírásokra tekintettel tájékoztatjuk a sportszervezeteket, hogy az MKSZ a továbbiakban is az eddig megszokott, az adott támogatási időszakhoz kapcsolódó elszámolási útmutatóban meghatározott elszámolási módszertan szerint jár el és nem alkalmazza a szúrópróbaszerű eljárást a hatáskörébe tartozó látvány-csapatsport támogatások elszámolásának ellenőrzése során.

    Ezzel egyidőben a honlapon elérhető adott támogatási időszakhoz kapcsolódó elszámolási útmutatók is frissítésre kerülnek.

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!

    Üdvözlettel,
    Tao Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2021-05-21
    BERUHÁZÁSI TÍPUSÚ IGAZOLÁSI- ÉS TÁMOGATÁSI IGAZOLÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK LETILTÁSA

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket a 2021. május 20-án kelt hírrel összefüggésben, hogy a látvány-csapatsportok támogatására nyújtható támogatási keretösszeg megállapításáról szóló 39/2019. (III. 7.) Korm. rendeletben meghatározottakra tekintettel a Magyar Kézilabda Szövetség a működési típusú költségek mellett, az építési beruházások, felújítások megvalósítására irányuló igazolási- és támogatási igazolási kérelmek benyújtásának lehetőségét is letiltja minden futó sportfejlesztési program vonatkozásában..

    A lezárást megelőzően beérkezett működési és beruházási típusú kérelmek felülvizsgálata folyamatban van, az elbírálás a sportági keretösszeg figyelembe vételével történik, melyről várhatóan jövő hét második felében születik döntés.

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség

    2021-03-12
    EGYEDI KÉRELMEK

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a 2021. március 2. napján publikált hírrel összhangban működési típusú igazolási- és támogatási igazolási kérelmek benyújtására továbbra sincsen lehetőség.
    Kérjük, hogy ezzel összefüggésben egyedi kérelmeket se küldjenek, ugyanis azokat nem áll módunkban figyelembe venni.

    Az elő- és utófinanszírozott ingatlan beruházásra és felújításra irányuló támogatási kérelmek beküldésére az érintett sportszervezeteknek továbbra is lehetőségük van.

    Együttműködő segítségüket köszönjük!

    Üdvözlettel,
    Tao Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2021-02-26
    ÜGYINTÉZÉS A TAO IGAZGATÓSÁGON

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy összhangban a Magyar Kézilabda Szövetség által a mai napon közzétett tájékoztatással a Tao Igazgatóság (a továbbiakban: Igazgatóság) munkatársai is elektronikus ügyintézésre állnak át 2021. március 1. napjától. Az MKSZ-irodákban a személyes félfogadás szünetel,
    A megszokott időben az Igazgatóság munkatársai e-maileket fogadnak (a honlapon is elérhető e-mail címeken), ügyintézést továbbra is végeznek, ellátják feladataikat és az alábbi telefonszámokon munkaidőben elérhetők:

    Tao Igazgatóság
  • Bardóczy Gábor: 06 1 435 4234
  • Ember Áron: 06 1 435 4266
  • Kovács Adél: 06 1 435 4234

    Tao Jóváhagyás
  • Pusztai Márton: 06 30 285 3312
  • Gecse Réka: 06 20 771 1483
  • Szöllősi Dániel: 06 1 435 4258

    Tao Ellenőrzés
  • Sveda Marcell: 06 1 435 4241
  • Őrhegyi István Ádám: 06 30 469 4978
  • Nagy Zsuzsanna: 06 1 435 4244
  • Lukács Márton. 06 20 771 1482
  • Virág András: 06 1 435 4245
  • Borus Attila: 06 30 1 435 4243
  • Németh Kristóf: 06 1 435 4262
  • Varga Brigitta: 06 30 571 7946
  • Biró Eszter Fruzsina: 06 1 435 4242

    Az MKSZ folyamatosan tájékozódik a koronavírus-járvánnyal összefüggő jogszabályokkal és intézkedésekkel kapcsolatban, a félfogadással kapcsolatos esetleges változásokról a sportszervezeteket és partnereinket haladéktalanul értesítjük.
    Az esetlegesen felmerülő kellemetlenségekért szíves türelmüket és megértésüket kérjük!

    Üdvözlettel,
    Tao Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
  • 2021-02-22
    KIEGÉSZÍTŐ SZABÁLYOK A 2021. ADÓÉV SPORTÁGI KERETÖSSZEGÉRE TEKINTETTEL

    A látvány-csapatsportok támogatására nyújtható támogatási keretösszeg megállapításáról szóló 39/2019. (III. 7.) Korm. rendelet 2020. december 24-i módosítása szerinti, 2021. évben a látvány-csapatsport támogatás vonatkozásában kiállítható támogatási igazolások és igazolások keretösszegére tekintettel a Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége a fentieket figyelembe véve a 2021. február 18. napján tartott ülésén, az alábbi linken elérhető tájékoztatóban szereplő döntéseket hozta:
    Kiegészítő szabályok

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Üdvözlettel,
    Tao Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség

    2021-02-19
    TAO KÉRELMEK BENYÚJTÁSA A 2021/2022-ES TÁMOGATÁSI IDŐSZAKBAN

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy megnyílt a Magyar Kézilabda Szövetség látvány-csapatsport támogatási rendszerének 2021/2022-es támogatási időszakra érvényes Elektronikus Kérelmi Rendszere (a továbbiakban: EKR).

    A 2021/2022-es támogatási időszakra vonatkozó kérelmek feltöltésére 2021. február 28.-ig nyílik lehetőség.
    Az EKR elérhetősége: https://mksztao2021.flexinform.hu/

    Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a bankkártyás fizetés aktiválása folyamatban van.
    Az EKR használatával és az értékelési elvekkel összefüggésben felmerülő kérdéseikkel kapcsolatban munkaidőben az alábbi telefonszámokon érhetők el munkatársaink:

    Tao Jóváhagyás
  • Pusztai Márton: 06 30 285 3312
  • Gecse Réka: 06 20 771 1483
  • Szöllősi Dániel: 06 1 435 4258

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Üdvözlettel,
    Tao Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
  • 2021-02-17
    TAO ÉRTÉKELÉSI ELVEK ÉS BENCHMARK 2021/2022

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség látvány-csapatsport támogatási rendszerének 2021/2022-es támogatási időszakára vonatkozó értékelési elvei és benchmarkja az alábbi linken elérhető hír kapcsolódó dokumentumaiban elérhető:
    Tao értékelési elvek és benchmark 2021/2022

    Felhívjuk a tisztelt Sportszervezetek figyelmét, hogy sportfejlesztési programok benyújtási határideje a vonatkozó jogszabály alapján: 2021. február 28.
    Az Elektronikus Kérelmi Rendszer megnyitásáról a későbbiekben szintén tájékoztatjuk a Sportszervezeteket.

    Együttműködő segítségüket köszönjük!
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2021-01-14
    JOGSZABÁLY VÁLTOZÁS

    Tájékoztatjuk a tisztelt sportszervezeteket, hogy a látvány-csapatsport támogatást érintő jogszabályi módosításokról szóló összefoglalónkat az alábbi linken elérhető hírből tölthetik le:
    Tájékoztató a látvány-csapatsport támogatást érintő jogszabályi módosításokról (2021.01.14.)

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!

    Üdvözlettel,
    TAO Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2021-01-04
    IGAZOLÁSI- ÉS TÁMOGATÁSI IGAZOLÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSA A 2021. ADÓÉVBEN

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy 2021. január 11. napjától (hétfő), a Magyar Kézilabda Szövetség a Kormány 663/2020. (XII. 24.) Korm. rendelete a látvány-csapatsportok támogatására nyújtható támogatási keretösszeg megállapításáról szóló 39/2019. (III. 7.) Korm. rendelet módosításáról alapján, lehetővé teszi az igazolási és a támogatási igazolási kérelmek benyújtásának lehetőségét a működési típusú és a beruházási típusú támogatások tekintetében is.


    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2020-12-17
    BERUHÁZÁSI TÍPUSÚ IGAZOLÁSI- ÉS TÁMOGATÁSI IGAZOLÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK TILTÁSA

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a mai nappal (2020. december 17.) a Magyar Kézilabda Szövetség a látvány-csapatsportok támogatására nyújtható támogatási keretösszeg megállapításáról szóló 39/2019. (III. 7.) Korm. rendeletben meghatározott sportági keretre tekintettel az igazolási és a támogatási igazolási kérelmek benyújtásának lehetőségét korlátozza a működési típusú támogatások mellett, a beruházási támogatások tekintetében is.


    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2020-11-20
    SZERVERKARBANTARTÁS

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy szerverkarbantartás miatt 2020. november 26-án 08:00-09:00 között a rendszerek nem lesznek elérhetők.


    Az esetleges kellemetlenségekért elnézésüket kérjük!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2020-09-17
    MŰKÖDÉSI TÍPUSÚ IGAZOLÁSI- ÉS TÁMOGATÁSI IGAZOLÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK TILTÁSA

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a mai nappal (2020. szeptember 17.) a Magyar Kézilabda Szövetség a látvány-csapatsportok támogatására nyújtható támogatási keretösszeg megállapításáról szóló 39/2019. (III. 7.) Korm. rendeletben meghatározott sportági keretre tekintettel a működési típusú költségekre irányuló igazolási és a támogatási igazolási kérelmek benyújtásának lehetőségét letiltja.

    Az elő- és utófinanszírozott ingatlan beruházásra és felújításra irányuló támogatási kérelmek beküldésére az érintett sportszervezeteknek továbbra is lehetőségük van.


    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2020-09-16
    IGAZOLÁSI- ÉS TÁMOGATÁSI IGAZOLÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK KORLÁTOZÁSA

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a mai nappal (2020. szeptember 16.) a Magyar Kézilabda Szövetség a látvány-csapatsportok támogatására nyújtható támogatási keretösszeg megállapításáról szóló 39/2019. (III. 7.) Korm. rendeletben meghatározott sportági keretre tekintettel az igazolási és a támogatási igazolási kérelmek benyújtásának lehetőségét korlátozza.
    Azon sportszervezetek, melyek a 2020/2021-es sportfejlesztési programjuk vonatkozásában a jóváhagyott támogatás 25%-ánál kevesebb támogatást tudtak lehívni, azok támogatási igazolási vagy igazolási kérelmeiket továbbra is benyújthatják.
    Az elő- és utófinanszírozott ingatlan beruházásra és felújításra irányuló támogatási kérelmek beküldésére az érintett sportszervezeteknek továbbra is lehetőségük van.


    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2020-09-11
    TANUSÍTVÁNY FRISSÍTÉS AZ ELEKTRONIKUS KÉRELMI RENDSZERBEN

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy az Elektronikus Kérelmi Rendszer (a továbbiakban: EKR) ismét zavartalanul működik.

    Türelmüket köszönjük!

    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2020-09-10
    TANUSÍTVÁNY FRISSÍTÉS AZ ELEKTRONIKUS KÉRELMI RENDSZERBEN

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség által az Elektronikus Kérelmi Rendszerben (a továbbiakban: EKR) használt tanúsítvány megújításával összefüggésben technikai karbantartás várható 2020.09.09. (szerda), 15:00-tól. A karbantartás ideje alatt a sportszervezetek részéről nincsen lehetőség kérelmek benyújtására. Az EKR üzemszerű működésének visszaállásáról újbóli tájékoztatást teszünk közzé.


    Az esetleges kellemetlenségekért elnézésüket kérjük!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2020-09-08
    KORMÁNYRENDELET A JÁRVÁNYÜGYI KÉSZÜLTSÉGI IDŐSZAK UTAZÁSI KORLÁTOZÁSAIRÓL

    Felhívjuk a tisztelt Sportszervezetek figyelmét ismét módosultak a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló előírások. Javasoljuk, hogy tanulmányozzák a közzétett 408/2020. (VIII.30.) Kormányrendeletet, különös tekintettel a sporteseményekre vonatkozó 11-12/A. §-ok rendelkezéseit.

    Kormányrendelet

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!

    Üdvözlettel,
    TAO Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2020-08-28
    IGAZOLÁSI- ÉS TÁMOGATÁSI IGAZOLÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK KORLÁTOZÁSA

    Tájékoztatjuk a Tisztelt Sportszervezeteket, hogy a 2020. február 26. napjától hatályos, a látvány-csapatsportok támogatására nyújtható támogatási keretösszeg megállapításáról szóló 39/2019. (III. 7.) Korm. rendelet határozza meg a 2020. évben a látvány-csapatsport támogatási rendszer terhére sportáganként kiállítható támogatási igazolások és igazolások keretösszegét.

    Mindezeket figyelembe véve a jóváhagyást végző szervezet a Kormány által meghatározott sportági keretösszegre figyelemmel korlátozhatja a támogatási igazolási és igazolási kérelmek benyújtásának lehetőségét, illetve elutasíthatja a benyújtott kérelmeket.

    Felhívjuk a Tisztelt Sportszervezetek figyelmét, hogy a 2020. adóévben a kézilabda sportágban kiállított támogatási igazolások és igazolások mértéke hamarosan elérheti a Kormány által meghatározott keretösszeget és a kérelmek benyújtását a Magyar Kézilabda Szövetség már szeptember hónap folyamán korlátozhatja.

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásul vételét!

    Üdvözlettel,
    TAO Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség

    2020-07-23
    INFORMÁCIÓK VÉDŐFELSZERELÉSEK ELSZÁMOLÁSÁRÓL

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sposzervezeteket, hogy a koronavírussal szembeni védekezésre használható védőfelszerelések elszámolására vonatkozó, információkat tartalmazó tájékoztatónkat az alábbi linken érhetik el:

    Védőfelszerelések elszámolására vonatkozó információk a koronavírussal szembeni védekezésre tekintettel

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!

    Üdvözlettel,
    TAO Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2020-07-23
    TÁJÉKOZTATÁS AZ ELSZÁMOLÁSOK BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJÉHEZ KAPCSOLÓDÓAN

    A Magyar Közlönyben 2020. június 17-én megjelent a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról szóló 2020. LVIII. törvény, valamint a 284/2020. (VI.17.) Korm.rendelettel kapcsolatban az alábbiak szerint tájékoztatjuk a sportszervezeteket.

    A Magyar Kézilabda Szövetségnél a TAO elszámolások határideje továbbra is 2020. július 30. Az elszámolás benyújtására rendelkezésre álló határidő egyszeri 15 nappal meghosszabbítható.

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásul vételét!

    Üdvözlettel,
    TAO Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2020-07-23
    ELNÖKSÉGI DÖNTÉS A 100% INTENZITÁSSAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a látvány-csapatsport támogatást érintő jogszabályi módosításokról szóló és a 100%-os támogatási intenzitással összefüggésben meghozott Elnökségi döntést tartalmazó összefoglalónkat az alábbi linken érhetik el:

    Tájékoztató a látvány-csapatsport támogatást érintő jogszabályi módosításokról és az Elnökség döntéséről

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!

    Üdvözlettel,
    TAO Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2020-07-21
    RENDELKEZÉS A FOLYAMATBAN LÉVŐ SPORTFEJLESZTÉSI PROGRAMOK MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL

    A Magyar Kézilabda Szövetség a folyamatban lévő sportfejlesztési programok meghosszabbításával összefüggésben az értékelési elvek és benchmark dokumentumokban szereplő rendelkezéseket a mellékelt dokumentum szerint egységesen módosítja.

    Az ezzel kapcsolatos tájékoztatónkat az alábbi linken érhetik el:
    Rendelkezés a folyamatban lévő sportfejlesztési programok meghosszabbításáról

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!

    Üdvözlettel,
    TAO Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2020-06-22
    ELNÖKSÉGI HATÁROZAT

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség Elnökségének 61./2020. (VI.22) számú határozatával a 34/2020.(V. 1.) számú határozatában foglalt a látvány-csapatsport támogatást érintő rendelkező rész visszavonásra került.


    Üdvözlettel,
    TAO Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2020-05-27
    SPORTFEJLESZTÉSI PROGRAM MÓDOSÍTÁSÁRA IRÁNYULÓ KÉRELMEK BENYÚJTÁSA

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a 107/2011. évi (VI.30.) Kormányrendelet értelmében a sportfejlesztési program módosítására irányuló kérelmek – mind jogcímen belüli, mind jogcímek közötti - benyújtásának határideje: 2020. június 30. A korábbi, ezzel kapcsolatos határidő (május 31.) törlésre került, így a futó sportfejlesztési programok vonatkozásában az adott támogatási időszak végéig – vagy érvényes hosszabbításuk végdátumáig - van lehetőség a módosítási kérelem előterjesztésére.



    Üdvözlettel,
    TAO Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2020-05-27
    RENDELKEZÉSI NYILVÁNTARTÁS ADMINISZTRÁCIÓ

    Az elektronikus ügyintézés kapcsán az egyes szervezeteknek, magánszemélyeknek lehetősége van a NISZ Zrt. által üzemeltetett Rendelkezési Nyilvántartásban (a továbbiakban: RNY) keresztül meghatalmazásokat, rendelkezéseket tenni az RNY felületén található szervezetek által megjelenített ügyek kapcsán. Az RNY felülete a https://rendelkezes.gov.hu/rny-public/ oldalon keresztül érhető el.

    Az ezzel kapcsolatos tájékoztatónkat az alábbi linken érhetik el:
    Rendelkezési nyilvántartás adminisztráció

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!

    Üdvözlettel,
    TAO Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2020-04-17
    SZEMÉLYI BÉREK ELSZÁMOLÁSÁRA VONATKOZÓ TUDNIVALÓK

    A személyi jellegű kifizetések társasági adó támogatások felhasználásának a koronavírussal összefüggésben elrendelt vészhelyzetre tekintettel történő elszámolásához kapcsolódóan a Magyar Kézilabda Szövetség TAO Igazgatósága az alábbi linken elérhető dokumentumban ad tájékoztatást:
    A sportszakemberek munkabérének és megbízási díjának elszámolására vonatkozó információk a veszélyhelyzettel összefüggésben

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!

    Üdvözlettel,
    TAO Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2020-03-26
    FONTOS TUDNIVALÓK A SPORTSZERVEZETEK RÉSZÉRE

    Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárság (a továbbiakban: EMMI) által a látvány-csapatsportági szakszövetségek részére megküldött információk nyomán, az alábbi linken elérhető hír alapján tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket:

    TUDNIVALÓK A SPORTSZERVEZETEK RÉSZÉRE

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!

    Üdvözlettel,
    TAO Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2020-03-16
    FONTOS TAO-INFORMÁCIÓK A VESZÉLYHELYZETBEN

    A társasági adó támogatások felhasználására vonatkozó információkat a koronavírussal összefüggésben elrendelt veszélyhelyzetre tekintettel az alábbi linken letölthető tájékoztatónkban érhetik el:
    TÁJÉKOZTATÓ LETÖLTÉSE

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!

    Üdvözlettel,
    TAO Igazgatóság
    2020-03-12
    ÜGYINTÉZÉS A TAO IGAZGATÓSÁGON

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy összhangban a Magyar Kézilabda Szövetség által a mai napon elfogadott intézkedésekkel (MKSZ-döntések a koronavírussal kapcsolatban) az irodai félfogadás a Tao Igazgatóságon (a továbbiakban: Igazgatóság) is szünetel.
    Mind ezektől függetlenül a megszokott időben az Igazgatóság munkatársai e-maileket fogadnak (a honlapon is elérhető e-mail címeken), elektronikus ügyintézést továbbra is végeznek, ellátják feladataikat és az alábbi telefonos elérhetőségeken munkaidőben elérhetők:

    Tao Igazgatóság
  • Bardóczy Gábor: 06 1 435 4234
  • Ember Áro: 06 1 435 4266
  • Kovács Adél: 06 1 435 4234

    Tao Jóváhagyás
  • Pusztai Márton: 06 30 285 3312
  • Gecse Réka: 06 20 771 1483
  • Szöllősi Dániel: 06 1 435 4258

    Tao Ellenőrzés
  • Sveda Marcell: 06 1 435 4241
  • Mórocz Réka: 06 1 435 4242
  • Őrhegyi István Ádám: 06 30 469 4978
  • Nagy Zsuzsanna: 06 1 435 4244
  • Sági Csilla: 06 1 435 4243
  • Lukács Márton. 06 20 771 1482
  • Virág András: 06 1 435 4245
  • Borus Attila: 06 30 571 7946
  • Németh Kristóf: 06 1 435 4262

    Kérjük vegyék figyelembe, hogy visszahívásra nem minden esetben van lehetőség.
    Az esetlegesen felmerülő kellemetlenségekért szíves türelmüket és megértésüket kérjük!

    Üdvözlettel,
    Tao Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
  • 2020-02-27
    A 2020/2021-ES TÁMOGATÁSI IDŐSZAK KÉRELMEINEK BEKÜLDÉSE

    Összefüggésben a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakba: Rendelet) módosításával a következők szerint tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket.

    Felhívjuk a figyelmüket, hogy a Rendelet értelmében a sportfejlesztési program jóváhagyására irányuló kérelem benyújtásának jogvesztő határideje és ennek közigazgatási eljárás keretében történő értelmezésével kapcsolatban felmerült jogi kérdésekre tekintettel a tárgyév február hónap utolsó napja, azaz 2020. február 29. (szombat) 24:00 óra.

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a kérelem beadását követően még kérelem-kiegészítéssel élhetnek, ennek keretében, annak jóváhagyásáig szerkeszthetik a programot, ekkor, illetve később a hiánypótlás során is pótolhatóvá válnak az elmulasztott dokumentumokat, információkat, összegeket.

    A fentieken túl tájékoztatjuk Önöket, hogy az igazgatási szolgáltatási díjak bankkártyás fizetésének aktiválása a mai nappal megtörtént, így a kérelmek benyújthatók.



    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2020-02-19
    TAO ÉRTÉKELÉSI ELVEK ÉS BENCHMARK 2020/2021

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség látvány-csapatsport támogatási rendszerének 2020/2021-as támogatási időszakára vonatkozó értékelési elvei és benchmarkja és a 2020/2021-es kérelmi időszak tájékoztatója az alábbi linken elérhető hír kapcsolódó dokumentumaiban elérhető:
    Tao értékelési elvek és benchmark 2020/2021

    Felhívjuk a tisztelt Sportszervezetek figyelmét, hogy a kapcsolódó dokumentumban elérhető Értékelési elvek és benchmark az Emberi Erőforrások Minisztériuma vonatkozó döntésének függvényében módosulhat, melyről a honlapon, a későbbiekben szintén tájékoztatjuk a Sportszervezeteket.
    A 2020/2021-es támogatási időszakra vonatkozó kérelmek feltöltésére 2020. február 19-től nyílik lehetőség.
    Az Elektronikus Kérelmi Rendszeren elérhetősége: https://mksztao2020.flexinform.hu/

    A sportfejlesztési programok benyújtási határidejéről a vonatkozó jogszabály megjelenését követően szintén tájékoztatjuk a Sportszervezeteket. A kitöltés során legyenek tekintettel a 2020/2021-es támogatási időszakra vonatkozó értékelési elvekre és benchmarkra.


    Együttműködő segítségüket köszönjük!
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2020-02-11
    TÁJÉKOZTATÁS A 2020/2021-ES TÁMOGATÁSI IDŐSZAK KÉRELMEINEK BENYÚJTÁSÁRÓL

    Összefüggésben az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárságának tájékoztatásával a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet módosításról szóló kormányrendelet-tervezet és a látvány-csapatsportok támogatására nyújtható támogatási keretösszeg megállapításáról szóló 39/2019. (III. 7.) Korm. rendelet módosításáról szóló kormányrendelet-tervezet várhatóan napokon belül kihirdetésre kerülnek.

    Felhívjuk a figyelmüket, hogy a tervezet szerint a támogatás igénybevételére jogosult szervezetek a sportfejlesztési programot a jóváhagyást végző szervezet részére a tárgyév február hónapjában nyújthatja be. A sportfejlesztési program jóváhagyására irányuló kérelem benyújtásának jogvesztő határideje a tárgyév február utolsó napja.

    A 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet módosításról, a sportági keretösszegről és a 2020/2021-es támogatási időszakra érvényes értékelési elvek és benchmark dokumentumról a későbbiekben részletesen tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket.
    Az Elektronikus Kérelmi Rendszer megnyitásáról szintén a honlapunkon tájékoztatást teszünk közzé, mely a napokban várható.


    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2019-12-20
    TÁJÉKOZTATÁS A TÁMOGATÁSI IGAZOLÁSOK ÉS IGAZOLÁSOK KIÁLLÍTÁSÁRÓL

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség (a továbbiakban: Szövetség) döntése értelmében a látvány-csapatsportok támogatására nyújtható támogatási keretösszeg megállapításáról szóló 39/2019. (III. 7.) Korm. rendeletben meghatározott sportági keret azon részét, mely a Szövetség támogatási számára volt fenntartva, elérhetővé teszi a Sportszervezetek számára.
    Ennek értelmében a 2019. december 18. délelőttig beérkezett igazolási és támogatási igazolási kérelmek – amennyiben azok megfelelnek a formai- és jogszabályi követelményeknek és a sportági keretösszeg is lehetővé teszi – kiadhatóvá válnak.
    Mindezeken túl tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2019. adóévben új igazolási kérelmek benyújtására nincsen lehetőség!


    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2019-12-18
    IGAZOLÁSI- ÉS TÁMOGATÁSI IGAZOLÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK KORLÁTOZÁSA

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a mai nappal (2019. december 18.) a Magyar Kézilabda Szövetség a látvány-csapatsportok támogatására nyújtható támogatási keretösszeg megállapításáról szóló 39/2019. (III. 7.) Korm. rendeletben meghatározott sportági keretre tekintettel az igazolási és a támogatási igazolási kérelmek benyújtásának lehetőségét korlátozza.


    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2019-12-17
    IGAZOLÁSI- ÉS TÁMOGATÁSI IGAZOLÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK KORLÁTOZÁSA

    Tájékoztatjuk a Tisztelt Sportszervezeteket, hogy a látvány-csapatsportok támogatására nyújtható támogatási keretösszeg megállapításáról szóló 39/2019. (III. 7.) Korm. rendeletben foglaltakra tekintettel a Kormány 2019. március 7. napján döntött a 2019. évben a látvány-csapatsport támogatási rendszer terhére sportáganként kiállítható támogatási igazolások és igazolások keretösszegéről.
    Mindezeket figyelembe véve a jóváhagyást végző szervezet a Kormány által meghatározott sportági keretösszegre figyelemmel korlátozhatja a támogatási igazolási és igazolási kérelmek benyújtásának lehetőségét, illetve elutasíthatja a benyújtott kérelmeket.
    Felhívjuk a Tisztelt Sportszervezetek figyelmét, hogy a Felhívjuk a Tisztelt Sportszervezetek figyelmét, hogy a 2019. adóévben a kézilabda sportágban kiállított támogatási igazolások és igazolások mértéke, hamarosan eléri a Kormány által meghatározott keretösszeget és a kérelmek benyújtását a Magyar Kézilabda Szövetség korlátozni fogja.


    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2019-11-20
    CÉGKAPU ADMINISZTRÁCIÓ

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy 2019. november 12-én - az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény, valamint a kapcsolódó jogszabályok előírásainak történő megfelelése céljából - az MKSZ által biztosított elektronikus kitöltő rendszerben biztosított folyamatok módosítása megtörtént.

    A cégkapu adminisztrációs felületéhez, és a megbízott ügykezelő regisztrációjához a mellékelt dokumentumban találnak bővebb útmutatást.

    Tájékoztatónkat a honlapunkon az alábbi linken érhetik el:
    CÉGKAPU ADMINISZTRÁCIÓ


    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2019-11-19
    Tisztelt Felhasználók!

    Az IdomSoft Zrt. közleménye alapján 2019.11.23. szombaton 09:00 és 16:00 óra között több KKSzB-n keresztül is elérhető rendszerében karbantartást fog elvégezni.

    A munkálatok kihatással lehetnek a KKSzB-n elérhető egyes szolgáltatásokra is, melyeket a TAO rendszer is használ.

    A megadott időablakon belül, több esetben, hosszabb-rövidebb időre fennakadások lehetnek a szolgáltatások elérésében.

    Probléma esetén az alábbi elérhetőségeken tudnak bejelentést tenni:
    kkszb@idomsoft.hu
    36302851783

    Szíves türelmüket és megértésüket kérjük!

    Üdvözlettel,

    TAO Support
    2019-11-12
    Tisztelt Sportszervezetek!

    Amennyiben a NetLock aláírás sikeres volt, a sportszervezet rendelkezik cégkapuval és a "Dokumentum beküldése" fázisnál "A sportszervezethez tartozó hivatali, vagy cégkapu cím lekérdezése sikertelen" hibaüzenet kapják, akkor a cégkapu regisztráció az alapértelmezettként bejelölt "Engedélyezem a leendő cégkapucím Rendelkezési Nyilvántartás rendszerébe történő bejelentését" című jelölőnégyzet nem jelöltként került véglegesítésre. A cégkapu regisztráció dokumentációjának (Cégkapu dokumentáció) 1. fejezetében közzétett információk alapján a Cégkapu tárhely cím nyilvántartása gazdálkodó szervezetek esetében a Rendelkezési Nyilvántartásban kötelező. Ezt vagy a cégkapu regisztráció során az előbb ismertetett jelölőnégyzet bepipált állapotban való véglegesítével lehet megtenni vagy utólag

  • cégjegyzékben szereplő gazdálkodó szervezetek esetében a Rendelkezési Nyilvántartásba történő ügyfélkapus azonosítás után a "Szervezetazonosítás" menüben az érintett szervezet adószámának első nyolc karakterének megadásával először a szervezetet azonosítani, majd egy "Új rendelkezés" menüpontban egy új alaprendelkezést leadni, amelyben az "Internetes ügyintézés tiltása" mindenképp a "NEM", valamint a "Hozzájárulás az elektronikus kapcsolattartáshoz" résznél mindenképpen az "IGEN" opció legyen kiválasztva

  • egyéb gazdálkodó szervezet esetén pedig a SZÜF Magyarország oldalon ügyfélkapus azonosítás után az oldal felső részén található keresőbe a "hivatalos elektronikus elérhetőség" szavakat beírva az 1. opciót (Hivatalos elektronikus elérhetőség bejelentése Rendelkezési nyilvántartásba) választva lehet bejelenteni a cégkapu címet.

    További felmerülő kérdések esetén kérjük hívják a 1818-as telefonszámot, ahol a cégkapuval kapcsolatosan az 1.2. menüpontban kaphatnak bővebb felvilágosítást.

    Üdvözlettel,

    TAO Support
  • 2019-10-29
    FONTOS INFORMÁCIÓK AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉST ÉS KAPCSOLATTARTÁST ÉRINTŐ VÁLTOZÁSOKRÓL

    A Magyar Kézilabda Szövetség (a továbbiakban: MKSZ) tájékoztatja a Tisztelt Sportszervezeteket, hogy – az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény, valamint a kapcsolódó jogszabályok előírásainak történő megfelelése céljából – tekintettel a korábbi tájékoztatásunkra -, az MKSZ által biztosított elektronikus kitöltő rendszerben (a továbbiakban: EKR) biztosított folyamatok módosításra kerülnek a következő ütemterv szerint.

  • 2019. november 4. (hétfő) - EKR 2018/2019
  • 2019. november 5. (kedd) - EKR 2017/2018
  • 2019. november 6. (szerda) - EKR 2016/2017
  • 2019. november 7. (csütörtök) - EKR 2015/2016

    Az átállás ideje alatt, a EKR felülete nem lesz elérhető, így semmilyen elektronikus ügyintésre nem lesz lehetőség a megjelölt időpontokban az érintett évadok vonatkozásában.
    A 2019/2020-as évadban használatos EKR rendszerben történő átállás a korábbi évadok stabil működését követően történik meg.

    Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a megjelölt ütemterv adott esetben módosulhat!

    A zavartalan ügyintézést elősegítendő az MKSZ a szükséges teendőket, változásokat az mellékelt dokumentumban leírtak szerint foglalja össze. Kérjük, hogy tekintettel korábbi felhívásunkra is a szükséges intézkedéseket haladéktalanul tegyék meg!


    Tájékoztatónkat a honlapunkon az alábbi linken érhetik el:
    TÁJÉKOZTATÁS AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉST ÉS KAPCSOLATTARTÁST ÉRINTŐ VÁLTOZÁSOKRÓL

    Az átállással kapcsolatos esetleges kellemetlenségekért elnézésüket kérjük!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
  • 2019-08-14
    FONTOS INFORMÁCIÓK AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉST ÉS KAPCSOLATTARTÁST ÉRINTŐ VÁLTOZÁSOKRÓL

    A Magyar Kézilabda Szövetség (a továbbiakban: MKSZ) tájékoztatja a Tisztelt Sportszervezeteket, hogy – az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény, valamint a kapcsolódó jogszabályok előírásainak történő megfelelése céljából – legkésőbb 2019. szeptember 1. napjáig, az MKSZ által biztosított elektronikus kitöltő rendszerben (a továbbiakban: EKR) biztosított folyamatok módosításra kerülnek.
    A zavartalan ügyintézést elősegítendő az MKSZ a szükséges teendőket, változásokat az mellékelt dokumentumban leírtak szerint foglalja össze. Kérjük, hogy tekintettel korábbi felhívásunkra is a szükséges intézkedéseket haladéktalanul tegyék meg!


    Tájékoztatónkat a honlapunkon az alábbi linken érhetik el:
    TÁJÉKOZTATÁS AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉST ÉS KAPCSOLATTARTÁST ÉRINTŐ VÁLTOZÁSOKRÓL

    Kérjük tájékoztatásunk tudomásulvételét!
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2019-07-30
    Tisztelt Felhasználók!

    2019. 07. 31 - 2019. 08.02. között a technikai support telefon nem lesz elérhető, kérjük keressék a szakmai supportot vagy az ügyintézőjüket telefonon vagy e-mailben!

    Üdvözlettel,
    Flexinform Kft.
    2019-07-03
    Tisztelt Felhasználók!

    A rendszerben a menükezelés megváltozott.

    Az elsődleges menüpontok továbbra is elérhetőek maradtak, de a hozzájuk tartozó almenüpontok alap esetben rejtve vannak.
    Az egérmutatóval az elsődleges menüpontra való mutatással jelennek meg a hozzá tartozó almenük.

    Üdvözlettel,
    Support
    2019-04-02

    Tisztelt Pályázók!

    Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a TAO Elektronikus Kérelmi Rendszer egyes funkcióit a 2015. évi CCXXII. elektronikus ügyintézésről szóló törvénynek való megfelelés érdekében 2019. április 1-től új jogosultságmezőket is tartalmazó NETLOCK|SIGN e-aláírásszolgáltatás segítségével biztosítjuk. Az eddig megszokott igénylési és aláírási funkciók továbbra is elérhetőek maradnak, de kibővültek a szakosztály és jogosultsági szint igényléssel is, amik a rendszerben elérhető funkciókat határozzák meg. A jogosultságkezelés támogatására a rendszer a szolgáltatási szerződés mellett egy meghatalmazás mintát is legenerál minden felhasználónak, amit a sportszervezet cégjegyzésre jogosult képviselőinek kell cégszerűen aláírnia.

    Kérjük a tanúsítványigénylés felületén a frissített tájékoztatót olvassák el!

    A 2019. április 1-je előtt tanúsítványt igénylő felhasználók ezekkel a jogosultság mezőkkel még nem rendelkeznek, így náluk alapértelmezetten minden szakosztályban és a legmagasabb jogosultsági szinten érhető el a pályázati ügyintézés képessége.

    Az új NETLOCK|SIGN ENTERPRISE díjcsomagok mind 1 éves, mind 2 éves érvényességgel igényelhetők, a korábbi díjcsomag változatlan éves díj mellett, de bővített tartalommal vehető igénybe. Az előfizetés biztosítja az elektronikus aláírás lehetőségét mind a TAO EKR sportpályázati keretrendszerben, mind a NETLOCK nyilvános aláíróportálján keresztül (https://pss.netlock.hu).

    Felhívjuk a sportszervezetek figyelmét, hogy a normál tanúsítványigénylések 14 munkanapon belül kerülnek garantálnak kiadásra, de a tanúsítványigénylési felületen lehetőséget biztosítunk 3, illetve 1 munkanapon belüli gyorsított tanúsítványigénylés igényelhetőségére. A gyorsított tanúsítványkiadási szolgáltatás keretében a sikeres adatellenőrzést és szerződéskötést követően elsőbbségi ügyintézéssel feldolgozzuk és kiadjuk az igényelt tanúsítványt, az Ön által választott opció alapján:

  • Az 1 munkanapos gyorsított tanúsítványkiadás ára: 30.000 Ft ÁFA
  • A 3 munkanapos gyorsított tanúsítványkiadás ára: 15.000 Ft ÁFA

    Amennyiben a tanúsítványigénylés során gyorsított kiadási szolgáltatást nem kért az igénylő, annak igénybevételére az igénylés beadását követően is lehetőség van – ezen igényüket a gyorsitott@netlock.hu email címre jelezzék a szervezet és a tanúsítványtulajdonos megjelölésével!

    A 2015. évi CCXXII. elektronikus ügyintézésről szóló törvénynek való megfelelés kapcsán további fejlesztések várhatóak, az ezzel kapcsolatos sportszervezeti teendőkről további tájékoztatást hamarosan közzétételre kerül.

    Üdvözlettel:

    NETLOCK Kft. és TAO Support

  • 2019-02-21
    HOSSZABBÍTÁST JÓVÁHAGYÓ HATÁROZATOK KIJAVÍTÁSA

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a 2016/2017-es és 2017/2018-as támogatási időszakok vonatkozásában kiállított, első hosszabbítást jóváhagyó határozatoknál néhány esetben számítási hiba miatt, tévesen a teljes támogatás alapján került meghatározásra az önrész, nem pedig a közvetlen támogatást figyelembe véve.
    Az érintett sportszervezetek hosszabbítást jóváhagyó határozatát a Magyar Kézilabda Szövetség saját hatáskörben kijavítja, melyről a sportszervezetek az Elektronikus Kérelmi Rendszeren keresztül tájékoztatást kapnak.


    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Tao Igazgatóság
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2018-12-14
    Tisztelt Pályázók!

    Az aláírószerver jelenleg nem minden esetben működik, a hiba elhárítása a NetLoc által folyamatban van. Amint a probléma megoldódott, tájékoztatni fogjuk Önöket, addig is szíves türelmüket kérjük.

    Tisztelettel: TAO Pályázati Iroda
    2018-09-24
    IGAZGATÁSI SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK BEFIZETÉSE

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy az Elektronikus Kérelmi Rendszer felületén keresztül lehetőség van bankkártyás fizetésre is, mely opcionálisan választható volt a sportszervezetek számára.

    Felhívjuk színes figyelmüket, hogy 2018. október 1. napjától az eljárásokkal (támogatási igazolás kiállítása, módosítás, hosszabbítás, sportfejlesztési program jóváhagyása) kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díjak befizetésére kizárólag bankkártyás fizetéssel lesz lehetőség.


    Kérjük tájékoztatásunk tudomásulvételét!
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2018-09-13
    Tisztelt Felhasználók!

    Tájékoztatjuk, hogy 2018. szeptember 15-én szerverkarbantartási munkák miatt a szolgáltatás előreláthatólag 06:30 és 09:00 között nem vagy csak korlátozott funkcionalitással lesz elérhető.

    Az okozott kellemetlenségért szíves elnézését kérjük.

    Üdvözlettel,
    Support
    2018-08-14
    Tisztelt Felhasználók!

    Tájékoztatjuk, hogy 2018. augusztus 18-án szerverkarbantartási munkák miatt a szolgáltás előreláthatólag 09:00 és 21:00 között nem vagy csak korlátozott funkcionalitással lesz elérhető.

    Az okozott kellemetlenségért szíves elnézését kérjük.

    Üdvözlettel, Support
    2018-08-07
    Tisztelt Felhasználók!

    Szervertanúsítvány és -karbantartás miatt a rendszer 2018. 08. 09. 21.00 - 23.00 között nem lesz elérhető.

    Szíves türelmüket kérjük!

    Üdvözlettel,

    Support
    2018-07-31
    Tisztelt Felhasználók!

    A Google Chrome böngésző új verziójában változott a tanúsítványkezelés, így a Chrome új verzióját használók jelenleg nem tudják használni a TAO-s oldalakat. Ahhoz, hogy a Google Chrome új verziójával is használni lehessen a TAO felületet, a NetLock Kft. rendelkezésünkre bocsátott egy új tanúsítványt, melyre le kell cseréljük a jelenlegit, ez a szerver leállításával jár, ezen időszak alatt a TAO-s oldalak nem lesznek elérhetőek. A csere tervezett időpontja: 2018. augusztus 02., csütörtök 08:00 - 10:00.

    Szíves megértésüket köszönjük!

    TAO Support
    2018-07-24
    KORÁBBI TÁMOGATÁSI IDŐSZAKOK 1. SZÁMÚ MELLÉKLETEINEK MEGKÜLDÉSE

    Kérjük a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a korábbi támogatási időszakok ellenőrzéseinek elősegítése és könnyebbítése érdekében a 2014/2015-ös támogatási időszaktól kezdődően – beleértve a hosszabbított időszakokat is – a 107/2011. (VI.30) Korm. rendelet 1. számú mellékleteit, azaz az összesített elszámolási táblázatokat az alábbi e-mail címre megküldeni szíveskedjenek: taoiroda@keziszovetseg.hu

    A táblázatokat elsősorban Excel formátumban, amennyiben nem áll rendelkezésükre úgy pdf formátumban, az alábbi fájlnévvel ellátva kérjük elküldeni:
    támogatási időszak_alapidőszak(A)/hosszabbítás(H)_sportszervezet neve_jogcím_aljogcím
    például: 20142015_H_TesztSportEgyesület_UP_személyszállítás

    A tárgy mezőbe kérjük a sportszervezet nevét beírni. Sportszervezetenként elegendő egy e-mail megküldése, amely mindhárom támogatási időszakhoz (2014/2015; 2015/2016; 2016/2017) kapcsolódó csatolmányokat tartalmazza.

    Kérjük szíves együttműködésüket a táblázatok 2018. augusztus 31-ig történő megküldésében.

    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség – Tao Iroda

    2018-06-28
    FONTOS INFORÁMCIÓ A TELEFONOS ÜGYINTÉZÉSI IDŐRŐL!

    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy 2018. július 2-től (hétfő) a Tao Iroda telefonos ügyintézési ideje az alábbiak szerint módosul:

    Hétfő – Péntek 08:00 – 12:00

    Kérjük tájékoztatásunk tudomásulvételét!
    Magyar Kézilabda Szövetség – Tao Iroda

    2018-04-03
    Tisztelt Sportszervezetek!

    Felhívjuk a sportszervezetek figyelmét, hogy a régi chipkártyás (Tokenes) aláírás funkciót a NETLOCK 2018. május 1-ig támogatja, ezt követően már csak a felhőalapú NETLOCK|SIGN elektronikusaláírás-szolgáltatás segítségével biztosított a pályázati dokumentáció elektronikus aláírása és beküldése.

    Tisztelettel,
    NETLOCK Ügyfélszolgálat
    2018-04-03
    Tisztelt Sportszervezetek!

    Kérjük azon sportszervezetek képviselőit, ahol adószám változás történt és új adószámot tartalmazó aláíró tanúsítványt még nem igényeltek, hogy igényeljenek új adószámot tartalmazó tanúsítványt annak érdekében, hogy joghiteles elektronikus pályázati dokumentációt tudjanak beküldeni be az Elektronikus Kérelmi Rendszerbe.

    Kérjük ismételten ellenőrizzék a Tanúsítványigénylési felületen, hogy rendelkeznek-e érvényes (Kibocsátott vagy Aktív státuszú) NETLOCK|SIGN aláíró tanúsítvánnyal a pályázat tervezett beadási napján és emlékeznek a használathoz szükséges e-mail címre és aktiváló kódjukra, ellenkező esetben minél előbb igényeljenek új Aláíró tanúsítványt! A már kiadott tanúsítványok és a hozzájuk kapcsolódó aktiváló kód ellenőrizhető a Sportfejlesztési Program – Aláírásteszt funkciójának a segítségével.

    Tisztelettel,
    NETLOCK Ügyfélszolgálat
    2017-11-30
    Tisztelt Sportszervezetek!

    Az alábbi linken hasznos információk érhetőek el a Magyar Kézilabda Szövetség honlapján a Tao. tv. 22/C. § szerinti támogatási igazolási és 24/A. § szerinti igazolási kérelmek benyújtásához.

    Hasznos TAO-infók 2017/18
    2017-10-04
    Tisztelt Sportszervezetek!

    Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2017. 09. 10. után kiküldött 24/A típusú igazolások esetén az utalási táblázatok kitöltése a rendszerben automatikusan történik a NAV által a szövetség hivatali kapuján keresztül küldött utalási információk alapján. Az igazolások kiküldése után az utalási táblázatok állapota azonnal "Még nem utalt" státuszra változik, melyet lila színnel jelez a rendszer, így az előrehaladási jelentések, módosítási kérelmek, hosszabbítási kérelmek elkezdését nem befolyásolja, hogy nem érkezett még be utalás az adott kérelem elkezdésének időpontjáig az érintett igazolási kérelmek vonatkozásában.

    Az utalások NAV által történő lejelentése után a rendszer automatikusan részben/teljesen utaltként véglegesíti az utalási táblázatokat.

    Az utalási táblázatok automatikus véglegesítése a következő esetekben nem történik meg, itt a felhasználónak kell a véglegesítést elvégeznie, ahogy az eddigiekben is:

    • egy igazolási kérelmen belül előfinanszírozott nem ingatlan és ingatlan jogcímek is lehívásra kerültek és a támogató nem egy összegben ajánlotta fel a támogatást
    • egy igazolási kérelmen belül általános képzés és szakképzés jogcímek is lehívásra kerültek és a támogató nem egy összegben ajánlotta fel a támogatást
    Üdvözlettel,
    TAO Support
    2017-08-25
    Tisztelt Sportszervezetek!

    Tájékoztatjuk Önöket, hogy a látvány-csapatsport államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló 2006. évi LIX. törvény szerinti támogatásáról szóló tájékoztatónkat honlapunkon az alábbi linken érhetik el.

    Tájékoztató az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló törvény szerinti támogatásról

    Kérjük tájékoztatásunk tudomásulvételét!
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2017-07-25
    Tisztelt Sportszervezetek!

    Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy - az elmúlt évekhez hasonlóan - az elszámolások benyújtása továbbra is papíralapon történik, melyet a következő címre kell eljuttatni: Magyar Kézilabda Szövetség, 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76.
    A jelenértéken legalább 300 millió forint értékű sportfejlesztési programok esetében az ellenőrzési feladatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma látja el, így az ezen elszámolásokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma, 1054 Budapest, Hold utca 1. címen kell benyújtani.

    Továbbá tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket, hogy az elszámolás beküldésére megadott határidő 15 nappal meghosszabbítható, és az erre irányuló kérelmüket az Elektronikus Kérelmi Rendszeren keresztül szükséges benyújtani. (SFP hosszabbítás fül / 2016/17. elsz. hat. idő hossz / Beküldés elfogadásra)

    Kérjük tájékoztatásunk tudomásulvételét!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2017-07-11
    Tisztelt Sportszervezetek!

    Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 107/2011. (VI.30.) Kormányrendelet és a Társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXX. törvény módosításának összefoglalóit honlapunkon, az alábbi linken érhetik el:

    JOGSZABÁLY VÁLTOZÁS

    Kérjük tájékoztatásunk tudomásulvételét!
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2017-06-30
    Tisztelt Sportszervezetek!

    Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Magyar Közlöny 2017. évi 103. számában kihirdetésre került a 107/2011. (VI.30.) Kormányrendeletet módosító 164/2017. (VI.28.) Kormányrendeletet.
    Felhívjuk a figyelmüket – egyebek mellett – a Rendelet 11. § (1a) bekezdésében foglaltakra, amely szerint a támogatott szervezet az elszámolása során az adott elszámolási időszak végéig, de legkésőbb augusztus 14-ig pénzügyileg teljesített számlákkal számol el. A megállapodás, szerződés szerinti teljesítésre és számlakiállításra az adott támogatási időszak végéig kerülhet sor.
    Javasoljuk, hogy a számlázás/bérszámfejtés és kifizetéseik során fentieket vegyék figyelembe.

    A kapcsolódó hírt honlapunkon is elérhetik: Tájékoztatás a 107/2011. (VI.30.) Kormányrendeletet módosításáról

    Kérjük tájékoztatásunk tudomásulvételét!
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2017-05-11
    Tisztelt Felhasználók!

    2017. 05. 11-én 15:00 - 16:00 között rendszerkarbantartás miatt a 16/17-es évad felülete nem lesz elérhető!

    Megértésüket köszönjük!

    Üdvözlettel,
    TAO Support
    2017-04-19
    VÁLTOZÁS AZ ÉRTÉKELÉSI ELVEKBEN

    Tájékoztatjuk a Tisztelt Sportszervezeteket, hogy a sportról szóló 2004. évi I. törvény 51. § (2) m) pontjának való megfelelés érdekében, - az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott központi értékelési elvekkel összhangban - a honlapunkon megtalálható dokumentum szerint módosul a 2017-18-as fizetési sapka táblázat.

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2017-04-11
    Információk a 2017/2018-as kérelmi időszakra vonatozóan

    A Magyar Kézilabda Szövetség tájékoztatja a Tisztelt Sportszervezeteket, hogy a 2017/2018-as támogatási időszakra vonatkozó kérelmek feltöltésére 2017. április 11-től nyílik lehetőség.

    Az Elektronikus Kérelmi Rendszeren elérhetősége: https://mksztao2017.flexinform.hu/

    A kérelmek benyújtására vonatkozó tájékoztatónk a kapcsolt dokumentumok linkről, valamint a TAO Dokumentumok közül is letölthető.

    A sportfejlesztési programok benyújtási határideje: 2017. április 30.
    (A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 65. § (3) bekezdés értelmében a határidő 2017. május 2.)

    Kérjük, hogy a kitöltés során legyenek tekintettel a honlapunkon elérhető 2017/2018-as támogatási időszakra vonatkozó értékelési elvekre és benchmarkra.
    Tájékoztatjuk a Tisztelt Sportszervezetek figyelmét, hogy a sportról szóló 2004. évi I. törvény 51.§ (2) m) pontjának való megfelelés érdekében az aktuális időszakra vonatkozó központi értékelési elvek és benchmarkok a későbbiekben korrigálásra kerülhetnek.

    Együttműködő segítségüket köszönjük!
    2017-02-23
    Tisztelt Felhasználók!

    A TAO felület hitelesítő funkcionalitása kapcsán, annak működést befolyásoló karbantartási munkálatok várhatóak a NetLock Kft-nél 2017. február 23-án 12:00-18:00 közötti időpontban.

    Szíves megértésüket köszönjük.

    2017-02-21
    Tisztelt Felhasználók!

    Szerverhoszting szolgáltatónk teljes IP tartománya SPAM listára került nemzetközi listákon, így egyes e-mail szolgáltatók átmenetileg visszautasíthatják a rendszerünk által generált automata e-maileket. A tiltás feloldása megkezdődött, a listák frissülése időbe kerül, szíves türelmüket és elnézésüket kérjük.

    Üdvözlettel, TAO Support
    2017-01-27
    TÁJÉKOZTATÁS A 2016/17. ÉVI FIZETÉSI SAPKA MÓDOSÍTÁSÁRÓL

    Tájékoztatjuk a Tisztelt Sportszervezetek, hogy a 2017. január 1-én hatályba lépett minimálbér változás miatt, a 2016/2017-es támogatási időszakra érvényes fizetési sapkában szereplő azon elszámolható összegek, amelyek a hatályos minimálbér alá kerültek, megemelkedtek az aktuális összegre, azaz bruttó 127 500 Ft-ra, az alábbi linken elérhető – a Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége által elfogadott - táblázat szerint.

    Felhívjuk a Tisztelt Sportszervezetek figyelmét arra, hogy a változások – az erről szóló szerződésmódosítás mellett – első alkalommal a 2017. január hónapra vonatkozó bérre, díjazásra alkalmazhatóak. Kérjük, hogy amennyiben releváns, a változásokat vezessék át módosítás keretein belül az Elektronikus Kérelmi Rendszerben is. A 2017/2018-as fizetési sapka a későbbiekben külön dokumentumban kerül meghatározásra.

    Elnökségi határozat a TAO Benchmark módosításáról

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2017-01-27

    Tisztelt Sportszervezetek!

    A Társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 22/C. §-t érintő módosításokat tartalmazó tájékoztatónkat az alábbiakban tölthetik le.

    Tájékoztató a Társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 22/C §-t érintő módosításról

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2017-01-12
    KÖZBESZERZÉSI KÖTELEZETTSÉG

    Tájékoztatjuk a Tisztelt Sportszervezeteket, hogy hogy a TAO-programok kapcsán felhasznált forrásokkal összefüggésben az alábbi linken elérhető, - frissített - tájékoztatónk szerint kell eljárni.

    Frissített összefoglaló a közbeszerzési eljárási kötelezettségről, támogatásból megvalósuló beszerzések esetén

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2016-12-06
    ÚJ FUNKCIÓ AZ ELEKTRONIKUS KÉRELMI RENDSZERBEN

    Tájékoztatjuk a Tisztelt Sportszervezeteket, hogy az Elektronikus Kérelmi Rendszerben (2016/17) az ügyintézés megkönnyítése és meggyorsítása érdekében új funkció kerül bevezetésre az igazolási és a támogatási igazolási kérelmek mellékleteinek központi kezelésére vonatkozóan.
    Ezzel kapcsolatos tájékoztatónk az alábbi linken érhető el:
    Új funkció az Elektronikus Kérelmi Rendszerben

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2016-12-01
    Tisztelt Pályázók!

    Felhívjuk a figyelmét, hogy a felhőalapú tanúsítvány igénylésének támogatására szolgáló tájékozatót frissítettük, kifejezetten a Szolgáltatási szerződés aláírására vonatkozóan. Kérünk mindenkit - aki eddig nem tette meg - , hogy a tájékoztató alapján készítse el igénylését, majd a szükséges dokumentumokat töltse fel a kérteknek megfelelően a tanúsítványkiadás zökkenőmentes lebonyolítása érdekében.

    A szíves közreműködést köszönjük!

    Tanúsítvány igénylés tájékoztató
    2016-11-24
    Tisztelt Sportszervezetek!

    Hasznos információk érhetőek el a Magyar Kézilabda Szövetség honlapján a Tao. tv. 22/C. § szerinti támogatási igazolási és 24/A. § szerinti igazolási kérelmek benyújtásához.

    Hasznos TAO-infók 2016/17
    2016-11-14
    FONTOS INFORMÁCIÓ!
    Tisztelt Sportszervezetek!

    A Magyar Kézilabda Szövetség elektronikus kérelmi rendszerében, az ismert elektronikus aláíró tanúsítványt ̶ a szolgáltató (Netlock Kft.) rendszerátállása miatt ̶ új típusú, ún. „felhő alapú” tanúsítvány váltja fel.
    Ezzel kapcsolatos tájékoztatónk az alábbi linken érhető el:
    Tájékoztató a TAO kérelmek elektronikus aláírásához szükséges új típusú tanusítvány igényléséről

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2016-10-28
    Tisztelt Sportszervezetek!

    A Magyar Kézilabda Szövetség elektronikus kérelmi rendszerében, az ismert elektronikus aláíró tanúsítványt ̶ a szolgáltató (Netlock Kft.) rendszerátállása miatt ̶ új típusú, ún. „felhő alapú” tanúsítvány váltja fel.
    Ezzel kapcsolatos tájékoztatónk az alábbi linken érhető el:
    Tájékoztató a TAO kérelmek elektronikus aláírásához szükséges új típusú tanusítvány igényléséről

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2016-07-22
    Tájékoztatjuk a Tisztelt Sportszervezeteket, hogy a 2016. május 3. napjától hatályos 107/2011 (VI.30.) Kormányrendelet módosításával az Összesített elszámolási táblázat (1. számú melléklet), valamint a könyvvizsgálói összesített adatlap (2. számú melléklet) tartalma is módosult.
    Ennek kapcsán a Magyar Kézilabda Szövetség honlapján elérhető egy útmutató, valamint egy képletezett elszámolási táblázat, amelyek segítséget nyújtanak a táblázatok kitöltéséhez. Az új táblázatokat először a 2015/2016-os támogatási időszak elszámolásainál kötelező alkalmazni.
    2016-07-22
    Tisztelt Sportszervezetek!

    Tájékoztatónkat a részben vagy egyáltalán nem teljesített támogatások kezeléséről a Magyar Kézilabda Szövetség honlapján az alábbi linken érhetik el:
    Tájékoztató a részben vagy egyáltalán nem teljesített támogatások kezeléséről

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét!
    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2016-07-19
    Tájékoztatjuk a tisztelt Sportszervezeteket a Magyar Kézilabda Szövetség honlapján a TAO Dokumentumok / Nyomtatványok kategória alatt elérhető az elszámoláshoz benyújtandó frissített 1. számú melléklet (elszámolási táblázat) és 2. számú melléklet (könyvvizsgálói összesítő adatlap).
    Kérjük, ezek használatát a 2015/16-os elszámolás során. A korábbi évadok tekintetében a régi táblázatok alkalmazandók.
    2016-07-19
    Tisztelt Felhasználók! 2016. 07. 24-én, vasárnap 12:00 - 13:30 között szerverkarbantartás és tárhelybővítés miatt az oldal nem lesz elérhető! Szíves türelmüket kérjük! Üdvözlettel, TAO üzemeltetés
    2016-06-28
    Tisztelt Sportszervezetek!

    Tájékoztatjuk önöket, hogy a 2015/2016-os támogatási időszaki versenyeztetési hozzájárulási díjakról szóló számlák nem részszámlák, hanem fix hozzájárulási díjak, melyek a ténylegesen lejátszott mérkőzésszámtól függetlenül fizetendők a Magyar Kézilabda Szövetség részére, és melyek a játékvezetői költségeket fedezik. Emiatt ezen költségek tekintetében elszámoló végszámla nem kerül kiállításra. Amennyiben utánpótlás-nevelési feladatok ellátásának támogatása jogcímen a 2015/2016-os támogatási időszakra szóló TAO sportfejlesztési programjukban szerepeltek játékvezetői költségek, úgy annak terhére az utánpótlás korúaknak kiírt bajnokságok tekintetében ezen számlák teljes egészében elszámolhatók.

    Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásul vételét.

    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2016-04-28
    Tisztelt Felhasználók!
    A jóváhagyást végző szervezettől érkező dokumentumok átvételénél a rendszer egy átvételi elismervényt generál, melyet az elektronikus aláíró eszközzel vagy a felhő alapú aláírással alá kell írniuk. A sikeres aláírás után lesz letölthető a jóváhagyó szervezet által kiküldött dokumentum!
    2016-04-28
    Tisztelt Sportszervezetek!
    A tokenes aláírás helyett lehetőségük van egy JAVA-tól független felhőalapú aláírás használatára, mellyel kapcsolatos tájékoztató a következő linken keresztül érhető el:
    Tájékoztató letöltése
    Bővebb tájékoztatást, segítséget és információt NetLock Kft.-től lehet kérni a 06 1 437 6655-ös telefonszámon!
    2016-04-28
    Tisztelt Sportszervezetek!
    A következő tájékoztató útmutatást nyújt az aláíró bővítmény betöltésekor jelentkező probléma megoldására, mely abból fakad, hogy a böngésző 41.0 feletti verziói nem támogatják a JAVA-t:
    Tájékoztató letöltése
    Bővebb tájékoztatást, segítséget és információt a NetLock KFt.-től lehet kérni a 06 1 437 6655-ös telefonszámon!
    2016-04-25
    Tisztelt Sportszervezetek!

    A Magyar Kézilabda Szövetség tájékoztatja Önöket, hogy április 11-én megjelent a Magyar Közlöny 16049. száma, mely tartalmazza a 2016. évi XVIII. törvényt, a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény és a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról.

    Az alábbi elérhetőségről letölthetik erre vonatkozó összefoglaló tájékoztatónkat:
    LETÖLTÉS

    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2016-04-25
    Tisztelt Sportszervezetek!

    A Magyar Kézilabda Szövetség TAO Irodája tájékoztatja Önöket, hogy a BOSU-HUNGARY Kft. által 2016. április hónap folyamán „Bosu-Hungary Kft- kézilabda-fejlesztő eszközök-TAO-s lehetőségek” tárgyában küldött levele valótlan állításokat tartalmazott, az abban szereplő információk félreértésre adhatnak okot.

    A levél első bekezdésében hivatkozott TAO Irodával történő egyeztetés semmilyen hivatalos formában nem történt meg. Az informális, esetleges telefonon történő tájékozódás során nyújtott információk, melyek a 2016/2017-es támogatási időszakban benyújtandó sportfejlesztési programok technikai jellegű követelményeihez kapcsolódnak nem tükrözik a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai álláspontját adott sporteszközök és sportfelszerelések vonatkozásában.

    A Magyar Kézilabda Szövetség nem ajánl egyetlen sporteszközt, vagy sportfelszerelést sem kizárólagosan a sportszervezetek részére. A sportszervezeteknek jogukban áll saját tapasztalataik és belátásuk alapján dönteni, mely eszközöket és mely forgalmazótól kívánják beszerezni. A kérelemben benyújtott sporteszközök és sportfelszerelések támogatottságáról, illetve jóváhagyásáról az MKSZ kizárólag szakmai szempontok alapján dönt. A döntési folyamatot semmilyen mértékben nem befolyásolja, hogy ki az adott termék gyártója és forgalmazója.

    Üdvözlettel,
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2016-03-24
    Információk a 2016-2017-es kérelmi időszakra vonatkozóan

    A Magyar Kézilabda Szövetség tájékoztatja a tisztelt Sportszervezeteket, hogy a 2016-2017-es támogatási időszakra vonatkozó kérelmek feltöltésére 2016. március 24-től nyílik lehetőség.

    Az Elektronikus Kérelmi Rendszeren elérhetősége: https://mksztao2016.flexinform.hu
    Erre vonatkozó tájékoztatónk a letölthető INNEN.

    A sportfejlesztési programok benyújtási határideje: 2016. április 30.
    (A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 65. § (3) bekezdés értelmében a határidő: 2016. május 2.)

    Kérjük, hogy a kitöltés során legyenek tekintettel a honlapunkon elérhető 2016-2017-os támogatási időszakra időszakára vonatkozó értékelési elvekre és benchmarkra.

    Együttműködő segítségüket köszönjük!
    Magyar Kézilabda Szövetség
    2016-03-17
    Tisztelt Felhasználók!

    Az elektronikus kérelmi rendszerben a mellékletek feltöltésénél lehetőségük van a drag and drop (fogd és vidd, húzd és ejtsd) módszer használatára, melynek segítségével egyszerre több file is feltölthető ugyanazon mellékletkategóriához! A módszer segítségével a számítógépen lévő fájlmenedzserben (Windows Intéző, Total Commander stb.) kijelölve a feltölteni kívánt fájlokat, majd azokat a böngészőablakban megnyitott TAO rendszer mellékletfeltöltési oldalára húzni az egér segítségével az eddigi fájlfeltöltési folyamat egyszerűbbé és gyorsabbá válik. Video a funkció használatáról: https://youtu.be/pReC9nKkxK0